Szerintem

Igen, feleim, ők házasságra szerződtek.

Most vígadnak s ünnepelnek, de

Felettem és bennem mély csend ült meg.

Milyen könnyű,

ha már beletörődött az ember,

hogy hiába dolgozik, küzd,

hiába akar és tesz,

egyre kisebb asztalhoz ül,

s már csak hagyja,

hogy sodorja az ár,

mert beletörődött már,

hogy ilyen könnyű.

- Uram, hagysz majd engem meghalni?

- Igen.

- És ha ez megtörténik, találkozunk még?

- Nos, tudod, eléggé elfoglalt vagyok, de…

Csak torpanok

és figyelek.

Nézem őket,

hogy mit tesznek.

Míg az ő szégyenükkel

megfordulok,

s lassan elmegyek.

Valamikor szokásommá vált, hogy összefoglaljam magamban az elmúlt évet, hogy valahogy ezáltal belelássak a következő évadba. Nem panaszkodhatom, kellően változatos volt ez az év is. Hozott jót és rosszat, keserűt és édeset, reményt és reménytelenséget, barátokat és ellenfeleket. Mindeközben, úgy hiszem, sok mindent tettem az asztalra, egyszóval nem éltem hiába idén sem.

De egészen más, hogy ha a 2012-es évre gondolok, itt Magyarországon. Látom magam körött az embereket, akik vagy félnek, vagy csalódottak a politika miatt. Én a magam részéről csak borzadok. Borzadok attól, hogy a választott kormányunk milyen kreatív a sanyargatásban, s mennyire nem az a probléma megoldásban; hogy mennyire bízik a biztos tudásban, s mennyire alulképzett az empátiában. De hát így lett ez a II. Világháború alatt, s főként a sztálini rezsimnek köszönhetően, lefejezték ezt az országot, s maradt a csőcselék. Ezért nem tudunk mi szabadon választani, a mai napig sem. Hiszen tudjuk, bárkire szavazunk, egyik sem lesz jobb, mert nem értünk van, mert a választási ígérteket egy úriember az adott szó törvénye miatt is betartaná, de akit, akiket nem köt ez a neveltetés, az gátlástalanná válik.

És most csak ismételni tudom magam, egy verssel, ami 2010. januárjában íródott s már a Kapu c. folyóiratban ill. kötetemben is megjelent:

Gourmand vers

                                                   H.K-nak